II. Őszi ásványgyűjtés

Harmadik alkalommal fogok hozzá... az informatika útja...

S eljött ez is.

A szervezés kicsit megcsúszott időben és térben, két hetünk volt gyorsan összedobni egy gyűjtőkörutat.

Eredetileg a Dunántúl lett volna a cél, ehelyett ismét Zemplén lett belőle…

Na, nem mintha bánnám a dolgot!

A főhadiszállásunk ismét Bózsva lett, amit én őszintén mondva, igen csak megkedveltem.

Függetlenül attól, hogy kifogtunk egy buszos csoportot, akik esténként Dáridóztak az étteremben… S mint később kiderült, földijeim voltak mind (Orosháziak).


1. Nap

Korán sikerült útra kelnünk (fél kilenckor), s igazság szerint szép tempóban délután három órára oda is értünk. Hosszú, hosszú, hosszú az út.. Egy szóval: HOSSZÚ!!!

Érdekessége csak annyi volt, hogy most Sátoraljaújhely felé vettük az irányt, mert arra felé még nem jártunk. Kellemesen csalódtunk, szép, látványos az út.

Egyébként, most ott tartok, hogy ha legközelebb bírok a véremmel (tuti nem :P), akkor beiktatunk egy vár- és kultúralátogató körutat itt a Zemplénben. Sárospatak, Füzér, Regéc, és ott van még Hollóháza, a Magyar Nyelv háza, Pálházi kisvasút… Az ásványgyűjtésen túl is van élet, és bizony ez megint kimaradt… Legközelebb.

A kicuccolás gyors volt, nem hagytam pihenni a csapatot, irány egy hegy… Vagy valami.

Királykúti szerencsebogyók és a Lakóházak

Feltett szándékom volt megkeresni ezeket a csodabogyókat! Ez igazi gyerekeknek való kaland! Még otthon utánajártam, hogy pontosan hol is található eme lelőhely, amiért most itt ismét köszönetet szeretnék mondani ;).

Persze azért vagyunk annyira profik, hogy elsőre ezt sem találtuk meg!

A leírásban szó volt bizonyos „ 10 óra 30 perc irányba” kifejezésről, ami parázs vitát váltott ki köztem, és kicsiny párom közt! Kóvályogtunk a hegyoldalban, míg Riti rá nem talált egy ilyen szerencsebogyeszre. 
Aztán feljebb kúszva az avarban találtam pár gyönyörű „Lakóházat”

Ha valaki nem tudná mi az akkor leírom:

Egy szép nagydarab kő kicsit lyukakkal bennük kis kvarcgeodák, ill. benn nőt kristályok…

Geri nevezte el lakóháznak, de keresve sem találhattunk volna neki szebb nevet!

Még feljebb ballagva meg is találtunk a „kollegák” kereső helyeit. Mi is nekiveselkedtünk!

És ekkor elő is kerültek a kis bogyók!

Fantasztikus élmény volt ezekre az apróságokra rátalálni.

Kinyitni, már nem annyira… Amire rácsaptál és szépen ketté tört, abban nem volt semmi látványos. Amibe meg volt kristály, arra tuti akkorát sikerült rácsapni, hogy papírlap vékonyságúra lapítottad az egészet. Jó párat szétcsapkodva ráérzett az ember a dolog ízére.

Kerestem egy nagyobb követ, jól lefixáltam, ez lett az „üllő”. Erre szépen ráhelyezve a golyócskákat óvatiba kocogtatva nyitogattam ki őket!

Később, már csak a „nyers” golyócskákat keresgettük, gyűjtöttük egy kis dobozba.

Nagyon sokszor megtörte az erdő csendjét egy vékony kis hangocska!

• Apa!!!! Kapitális példány!
• Ez aztán a legeslegjobb lelőhely!
  Két lépéssel arrébb, és 2 perccel később: - Nem is, EZ A legjobb lelőhely!
• APA!!! Gyere már ide, nézzed már meg mit találtam!

Aki járt már arra, az tudja, hogy ott csak neki kell ülni, és maga körül kapirgálni, valami szép mindig akad!

Geri egyébként a letöredezett kristályok keresgélésében látott örömöt, találva is kisebb-nagyobb példányokat! Hogy gyűjtőtársam idézzem „ Mindegy csak csillogjon!”…

Volt 2,5 óránk a gyűjtögetésre, mert a vacsora időhöz lett kötve.

Párom és fiacskám idővel megunták, a fáradság erőt vett rajtuk… Láttam a jeleket is, és hogy elkerüljem a mátrai viharokat, jobbnak láttam odébb állni…

Azért bepróbálkoztam, hogy „ Menjetek csak előre a parkolóig, én még 10 percig maradnék még…”

1,5 perc múlva a Fiam már kiabált, hogy „Menjek, de azonnal, mert ANYA nagyon rossz fele megy, és tuti eltévedünk”

Nem volt tovább, mennem kellett… Fájó szívvel ugyan, de az „eltévedt” család már tűkön állva várt, kénytelen voltam én is menni…

Közben ráleltünk ez Odvas fára, tövében egy kis aranyos vörös-bársonyos taplógombával…

Ekkor isteni fénysugár hasított elmémbe… Mi bizony a Gordon-bércen jártunk!

De azt, elárulom, nem a taplógomba segített a megvilágosodásban!

Lerakodtunk, és mivel még a Jégbarlangot, és a forrást sem láttuk, átsétáltunk az út túloldalára. Most sem sikerült megnézni, mert a barlang 7 lakattal volt lezárva.

Ellenben felfedeztem egy igazi élő Foltos Szalamandrát! Régi álmom valósult meg ezzel!

Gerinek jól megmutattam, és jól lefotóztuk őkigyelmét! Este-felé volt, ezért már le volt lassulva, nem tudott elinalni előlünk.

Vacsora után gyorsan nyugovóra tértünk.

Hajnali háromkor kicsit ugyan felkeltünk, mire Geri nagyon nehezen tudott csak visszaaludni.

Hogy könnyítsünk a dolgon, Kedvesem egy álomhozó mesét próbált szőni a következőkép:

• Megy egy kombájn, és kukoricát tör, mellette megy egy traktor utánfutóval, és abba ömlik a kukorica… - meséli anya hajnal háromkor
• A traktornak nem utánfutója van, hanem PÓTKOCSIJA!!! – kiált fel Geri
• A pikuládat neked, nem mindegy??? Aludjál már… - csattant fel anya nevetve

A mese igen rövidre sikeredett… :D

Végre egy jó kis hely...

az A bizonyos odvas fa

És újdonsült lakói

Megfáradtan, éhesen...

Őkigyelme

2. Nap

A csapat megérkezik

Kellemes reggeli után kényelemesre vettük a figurát. Kicsit pakolásztunk, majd úgy döntöttünk, kihasználva még azt a 2 órácskát, míg a többiek megérkeznek, kicsit kirándulunk.

Átszaladtunk Nyíribe, a patakmedret megnézni.

Az út egy hatalmas tök föld mellet vezetett el… Ennyi gyönyörű sárga tököt!

Annyira hívogattak, integettek, kalimpáltak, hogy fogcsikorgatva ugyan, de csak megálltunk ott!. Ők kényszerítettek rá! Mi nem is nagyon akartuk, de hogy ne legyen balhé, engedtünk a kísértésnek. Sebtében be is gyűjtöttünk 2 szép példányt belőlük.

A térképen kinéztem egy helyet, ahol szerintem meg lehetett közelíteni a patakot.

Egy földút vezetett oda, szép kis lejtőkkel. Kedvesem lepillantott, és gyors megbeszélte Suzy-val, hogy ők bizony itt lemennek… Lementek! :D

A patakhoz érve találtam egy alkalmas, de meredek részt, ahol le tudtunk ereszkedni a mederbe. Sokat nem voltunk, ott, a természet meghátrálásra kényszerített minket!

Iszonyat dögszag árasztotta el a medret. Később meg is találtuk az okozót. Egy lapos vaddisznó személyében… Gyorsan odébb álltunk. Sétáltunk egyet, gyönyörködtünk a kilátásban. A Füzéri vár ekkor került először a szemünk elé. Lenyűgöző látvány.

Hangzavar törte meg a csendet. Kisebbség vonult fel az erdő szélén sok-sok gyermekkel és egy talicskával. Az igazság az, hogy nem volt kedvünk barkobázni, hogy mit is szeretnének ők ott igazán ténykedni. Meghátráltunk, majd visszaballagtunk az autócskánkhoz.

Az idő eltelt, ideje volt visszatérni a bázisra. Suzy simán felvitt minket… Hiába kis motor, de a szív NAGY!

A szállásra visszaérve, a csapatnak még se híre se hamva…

Elkezdtük a felszerelést összepakolászni a délutáni expedícióhoz…

- De hol a kalapácsod kicsi fiam???

- Őőőőő, nem tudom Apa…- volt a válasz

- És hol van ANYA kalapácsa???- folytattam a kérdezősködést

- Őőőőő, valószínűleg ott felejtettük a Gordon bércen!!!

ŐŐŐŐŐŐŐŐŐ! AZ FASZÁNYOS…

„Idő, mint tenger” - gondoltam, bepattantam a kocsiba, majd felszaladtam a hegyre…

Természetesen mindkét kalapács ott röhögött a lelőhelyen. 
Micsoda geologikuszok ezek…

Elhagyják a munkaeszközeiket?!?

BAH… Azért pár lakóházat még felkaptam menetben lefelé, ha már ott tibláboltam.

Fél óra alatt jártam meg az utat.

11 óra körül érkezett meg Péter családjával. Geri nagyon megörült, végre itt a pajti Bence személyében…

Gyors telefon, „bányász testvéréknek” hol is vannak…

Eltévedtek. :D Nyíregyháza megtréfálta őket.

Hm… Akkor ők még egy darabig nem lesznek… Gyors tanácskozás mi tévők legyünk.

Döntöttem, irány a Gordon-bérc. Közel van, a nagy vadászat előtt nem terhel meg nagyon, és a gyerekeknek is ideális hely.

Felkerekedtünk, és egy jót böngészgettünk.

Volt olyan is, hogy én csak leültem egy helyre, és ott kapirgáltam a szerencsebogyókat több 10 percen keresztül. Később felkerekedve kicsit körbejártam a környéket, itt-ott újabb feltáró gödröket lelve.

Péterék, sziklakerti példányokra is vadásztak… És cipelhették is őket lefelé… :D

Gyerkőcök, kis kristályokat kapirgáltak, a lányok szerencsebogyókat keresgettek.

1-2 óra elteltével megindultunk lefelé… Majdnem.

Indulás előtt az utolsó kapirgálásommal kifordítottam egy 3 centiméteres víztiszta hegyikristályt. Ezen a csapat még fellelkesült, és gyorsan mindenki elkezdett még kapirgálni egyet. Előkerült pár törött darab, de egy sem olyan szép mint az én találatom. :P

Lefelé, cipekedés volt, ala sziklakert…

A parkolóban összefutottunk két „vadász kollégával”. Nagyon rendes „öreg rókák” voltak.

Ők a Fehér-hegyről érkeztek, és a Gordon-bérc volt a céljuk.

Gyors útbaigazítás (elvégre már harmadik alkalommal jártam ott), egy kis eszmecsere, zsákmány mustra. Geri kapott tőlük pár hegyikristályt, cserébe azért, hogy megmutatta, ő mit is talált fent. Időközben befutott a csapat harmadik fele Lajos és családja, plusz két új taggal is bővültünk, Viki és Péter személyében.

Végre! Ismét együtt vagyunk.!

Lajos baráttal egy kis stratégiai megbeszélést követően kijelöltük a csapásirányt.

Tökhadsereg!!! Viiigyááázz!!!

Fogadás jobbról! Hercegkisasszonynak tisztelegj!!!

Suzy - a tekergő

Csákány mindenkinek!!!

A " Szagos meder"

Ez a vár mindenütt ott van

Nagy kutakodás kis résztvevői

Sinta-tető.

Viszonylag gyorsan eljutottunk oda, a kapott információknak megfelelően.

Nos, erről nem tudok sok mindent írni.

Felmásztunk, megtaláltuk a lelőhelyet (legalábbis gondolom).

Sokra nem mentünk vele. Olyan kemény volt a föld mindenütt, hogy szikrázott a szerszám.

Kicsi bolyongás, kicsi küzdelem, majd zsákmány hiányába, meghátráltunk, és elhagytuk a lelőhelyet.

Az egyetlen érdekesség, az erdőben itt-ott felbukkanó vöröshangya vár volt.

Tovább álltunk…

Lajos egy újabb lelőhelyre vezetett. Fogalmam sincs hova. Mentünk egy földúton, majd mentünk tovább, majd lejtő, majd kanyar, majd kiszállás.

Hegyikristály volt a kiszemelt vad. Néztük az útbevágást. Az igazság az, hogy lehet tényleg volt ott valami, de az idő az nem volt alkalmas az ilyen típusú keresgélésre.

Meleg volt, sütött a nap. Kirándulni tökéletes idő, de az aszály az most nekünk ellenség volt.

Ugyan így jártunk a Sinta-tetőn is. Iszonyat kemény volt a föld.

És, hogy lehet-e mindezt tetézni? Igen!

Megjelentek a vadászok, és úgy elhajtottak minket, hogy NA…

Nos, mi ugyan többen voltunk, de náluk volt a puska…

Tanácstalanság… Volt 1,5- 2 óránk… Hova is lehetne még menni?

Végül a Fehérhegy maradt. Megindultunk az úton felfelé… A csapat egyik fele csak sétálgatott már, a másik fele árgus szemekkel vizslatta a hegy geológiai csodáit.

A két legkisebb is váll-vállvetve küzdötték magukat felfelé, kikalapálva mindent, ami csillogni merészelt, vagy csak egyszerűen a szemük elé került.

Pár kristályt talált körülöttem a csapat egy némely tagja, és egy két darab, azonosításra váró kövecskét. Valamilyen szürkés-kékes-zöldes színű betelepülések voltak a kövekben!

A bóklászásnak én vetettem véget, mert a napocska már igen csak lemenő félben volt!

Lehet, hogy orrolnak rám emiatt, de akkor ott, ez tűnt helyesnek!

Egy jó vacsora után, a csapat „nagyobbik” része, egy baráti beszélgetéssel, és borozgatással töltötte az est hátra levő részét. Én nem maradtam a végéig, mert oly mértékben lehűlt a levegő, hogy megvallom férfiasan: nagyon-nagyon fáztam… Otthon maradt a pálinka…Öreg hiba! Többet nem fordulhat elő!

Jókedvűen...

Hangyatábor

Szedjük a D-vitamint!

3. Nap

Nyíri lelőhelyek

Mielőtt elindultunk volna a Zemplénbe, Lajos baráttal szervezgettük, hogy hova is menjünk.

Egy dolog volt fix. A híres Nyíri ametisztes lelőhely felkeresése. A találati esély minimális, mert a hírek szerint már nincs ott mit keresni, de azért oda egyszer mindenképp el kell menni.

Így is tettünk!

Reggel már mindenki talpon volt, kivéve a mi kis családunkat. Minket elkapott egy különleges hegyi nyavaja! Iszonyat fáradtak voltunk! Hogy most a hegyi levegő, vagy a 2 nap trappolás, vagy ez valami speciális 2 nap után jelentkező dolog-e nem tudom. Egy bizonyos, nagyon fáradtak voltunk, le voltunk lassulva.

Nagy nehezen összekaptuk magunkat, reggeli, készülődés, csapatmegbeszélés.

Mivel 2 család is aznap szeretett volna hazamenni, ezért meg interjúvoltam mindenkit, hogy az ametisztes, vagy a kalcedonos lelőhelyen kezdjük a napot?

Az ametisztes lelőhely mellett döntöttek.

A csapat élére álltunk, ez az én napom volt. A lehetőségekhez mérten felkészültem. Leírások infók, térképek kéznél.

Alig fordultunk ki a „főútra”, mikor egy mókus trappolt át az úton. Konvoj megállít, figyel mókuci! Szájában egy dióval (nagyobb mint a feje), rohangált fel- s alá. Kerítésre fel, s le…

Nagyokat kacagtuk rajta.

A legelső lelőhelyünk mindjárt az út mellett volt.

A tökföld…

Na, kedves csapattársaim, belőletek sem lesz már köztársasági elnök! Ők ténykedtek, én meg serényen fotóztam!

Ez is megvolt, irány az „ igazi” lelőhely!

Parkolás, felszerelés… Körül nézés, kocsik lezárása, és ellenőrzése háromszor is…

Nem egy szívdöglesztő a falunak azon vége. De a „titkos informátor” igazat szólt! Valóban nem foglalkoztak az „úrinépek” eszközeivel. Semmi atrocitás nem ért a részükről.

Pedig azonnal megjelent 2 „helyi” motoros is. Olyan „Pusztaröcsöge” típusú motorokkal…

Ahogy megindultunk a rét felé, egy 3. motoros is megjelent, aki a kicsi fiával éppen akkor motorozgatott arra felé, véletlenül. Bíztunk a jó szerencsében, illően köszöngettünk, és biztosítottuk a barátságunkról.

A csapat élére álltam, kicsit magam mögé utasítva mindenkit. Az ok prózai. Kerestem a leírásnak megfelelő pontos utat. Kímélve ezzel is a csapat lábainak felesleges terhelését.

Természetesen rossz elágazást választottam, és így rossz helyen ballagtam az erdőbe…

Előre menve bóklásztam, letértem az útról, de lelőhelynek semmi nyomát nem találtam…

A csapat időközben megmászat a hegyet, 10 méterre megközelítve a gerincét.

Váratlanul, ott érte őket utol a hangom! A hátuk mögött a hegy lábánál!

- Jó lenne, ha visszafordulnátok, mert rossz helyen vagyunk, rossz irányba tartotok!!!

Hm… Nehezen álltam a leérkező csapat pillantásait…

Főként kicsi kedvesemét, aki szemlátomást Zeuszhoz fohászkodott …

Egyetlen esélyem volt elkerülni, hogy a mély patakmederbe vágjanak, ha azonnal kitalálok valamit.

Telefon??? Piros szolgáltató, hegy, térerő??? Necces!!!

És valami csoda folytán mégis volt kapcsolatra lehetőség!

Áldom az eszem, hogy indulás előtt a „titkos segítő” telefonszámát elmentettem!

Gyors (negyedórás) útbaigazítás, betájolás után, ismét előre kaptattam.

Sikerült megtalálni a helyes utat. Ekkor már nagyon-nagyon feszült voltam. A csapat nagy része elcsigázott volt az előbbi hegymászástól, és az erősen tűző naptól.

És még a lelőhely sem lesz meg? Ezért baktattak idáig?

De a végeredmény számít!!!

Megtaláltuk! És ami a legfontosabb találat is volt! Nem kapitális példányok, mivel a meddőt böngésztük főként, de a semmihez képest (amire számítottam), lényegesen több… Számomra nagyon érdekes volt. Ki kellett tapasztalni, hogy hol és melyik kő lehet az. Nem egy könnyen árulkodó típusú kincs ez, az egyszer tuti!

Itt jó idő volt, jó hangulat, mindenki böngészett, bóklászott az erdő ezen részén szabadon.

Itt megemlítenem Péter különleges találatát. Egy 5 cm átmérőjű hematit golyó személyében.

A súlya alapján gondoljuk, hogy az. Felmerült még, hogy esetleg egy meteor darabja is lehet!

Ki tudja.

Két-három óra kutakodás után a csapat lendülete alább hagyott, és időközben az első hazautazók is búcsúzkodtak. Lajos lányán erőt vett a leküzdhetetlen honvágy, így a család egységét ugyan megbontva, de a lelki békéje megőrzése miatt, ő is a távozókkal tartott.

Mi is szedelőzködtünk, kicsit rendeztük a terepet magunk után, és lebaktattunk az autókhoz.

Volt még egy lelőhely, amit, ha már itt vagyunk elv alapján, meglátogattuk.

Kandó-hegyi kalcedonok…

Lajos barát állt az élre. Sikeresen el is indultunk vissza Bózsvára!

Telefonja persze a szálláson maradt. Mit volt mit tenni kicsit hangoskodtunk a faluban, mire a konvoj megállt!

Visszafordultunk, és az élre állva elindultunk a helyes irányba.

Szedres mellett leparkoltunk. Kivéve minket, mert Suzy felvitt egészen a vízműig!

Itt két földút van. Egy közvetlen a vízmű előtt, egy meg mellette. Természetesen mi a „rossz” úton mentünk. Túrkászásnak semmi nyomát nem találtuk, csak az útbevágásból került elő pár kalcedon darabocska. Jó helyen jártunk, és mégsem…

A nap tűzött, a kilátás ismét gyönyörű volt!

Kitikkadtunk… Elég volt! Visszafordultunk, ebben nem volt egy szem vita sem. Mindenki így érezte jónak! Nem voltak kapitális példányok, erre a helyre még biztosan visszatérünk...

Mikor leértünk Péterék is elköszöntek, mert Bencus immár első osztályos lett, és másnap várta az iskola!

Visszatértünk Bózsvára, és mi egy kicsit elvonultunk…

Akkorát aludtunk, hogy a medvék is megirigyelhetnék… Igazság szerint,Geri egyáltalán nem akart aludni, mivel ő se fáradt nem volt, sem álmos (csak 500 méteren kellett cipelni a réten keresztül)…

Ehhez képest 2 órát horpasztott ő is! :D

Gyorsan besötétedett, finom vacsora után a folyóson összegyűltünk egy kis baráti beszélgetésre, és a teríték mustrálására is sor került. Kicsi párom addig a cumó nagy részét összepakolta, ugyan is másnap nekünk is neki kellett lódulnunk…

Meg ne forduljatok!!!

A 3. alkalom után, végre egy csapatkép!!!!

Ott a távolban egy lelőhely... majd legközlebb

Méhek képe

"Szoríts engem tégedhez!"
Egyik este a vacsora környékén ismételten odajött hozzánk a fogadós. Nagyon szeret emberek közt forgolódni és imád beszélgetni. Most is így történt, mesél a közeli szlovák történéseiről, mikor egyszer csak az alábbi mondat ütötte meg a fülünket:
"Szoríts engem tégedhez!"
Másik magyar nyelven ez az jelenti: Ölelj meg...
Hmmm. Szép.

4. Nap

Szülinapos fiú

TADAMMM!

Arra ébredtünk, hogy a szobában megjelent közöttünk egy kisfiú, melynek volt egy kitűzője!

A felirat rajta: - Szülinapos fiú –

Bizony ám, kiskomám aznap töltötte be az 5 évet!

Felkerekedtünk és gyorsan hazagurultunk, mert várt minket a sok ajándék, és a Szülinapi torta.

Az a gyors hazarohantuk 6,5 óra lett, háromszori pihenőt beiktatva.

Rettentően untam már az utat, ellenben kicsiny párom előtt le a kalappal!

Végig ő vezetett, szidva a traktorosok és a lassabb teherkocsik le, s – felmenő ágát…

Én meg nagyon nyűgös lettem, s nehezen viseltem az utazást!

Haza érve, gyors készülődés, torta beszerzés, és a papi, nagymamik társaságában egy röpke szülinapi ünnepséget tartottunk, csak úgy levezetés képen. J

Zemplén legszebb virágai

Kipp-Kopp

Szülinapos fiú

Összességében, jól sikerült az Őszi ásványgyűjtő túra.

A szervezés sebtében zajlott, sajnos ilyen-olyan okból elég keveset sikerült együtt lennünk…

Találat volt, remélem mindenki megtalálta a maga számítását.

Részemről még annyit jegyeznék meg, hogy a következő túrák előtt meg kell beszélnünk, hogy pontosan mit is szeretnénk. Vagy egy konkrét lelőhelyet felderíteni, vagy bóklászni!

Mindkettő jó a maga nevében, de egyszerre nem kivitelezhető!

És Lajos! Szeretnék én is több időt veled tölteni túrázás közben! De a csapatot vezetve!

Csak remélni tudom, hogy mindenki kellemes élményekkel megfűszerezve tért haza!

Én személy szerint mindent megtettem, ami tőlem telt!

Ha hamarabb nem is, de a II. Tavaszi ásványgyűjtő túrán folytatjuk a megkezdett utat!

ÁSVÁNYFOTÓK HAMAROSAN!