1.Nap

A készülődésről nem nagyon szeretnék írogatni, mert a korábbi bejegyzésekből már úgyis mindenki tudja, hogy q..a messzire lakunk mindentől, ergo az út is hosszú.

Amit viszont mindenképp megemlítek, hogy most csak kettecskén mentünk a kicsi fiammal.

A lányka még túl picurka ahhoz, hogy egy ilyen hosszú utat bevállaljunk.

Így ez egy fiús buli volt… Párom nagyon- nagyon szomorú volt, hogy ő most nem túrázhat velünk abban a szép környezetben, de végül elfogadta.

Fél egy körül értük el az alaptábort, amit ismét Bózsván jelöltünk ki magunknak.

A szervezéssel különösebb gond nem volt, igaz a csapat egyik családi résztvevői lemondták a részvételt az utolsó előtti pillanatban, egészségügyi okokból…

Kicuccolás után tájékozódás a résztvevők felől.

Lajosék jelen, Vikiék? Ismét eltévedtek a komp körül valahol ( csak úgy hagyományőrzés elvén).

Másik Péterék?

Nos, őket elérte a krach… Az autó bemondta az unalmast Hatvan magasságában…

Szombat és a hosszú hétvége lévén szerelői kapacitás sehol… Bérautó sehol…

Haza mentek hát… Autómentővel… L

Átültek egy másik autóba, és újra neki indultak az útnak… este 11 körül értek a Zemplénbe.

1000 km! Nem biztos, hogy én ezt végig csináltam volna…

Nyíri – Kandó – hegy környéki lelőhelyek

Nem véletlen, hogy ez egy kijelölt célpont volt… a jó múltkor nem találtuk meg a lelőhelyet!

Na de majd most…

Lendületesen nekilódultunk, majd a lendület 34 méter után alább hagyott…

Lajos és fiai olyannyira megörült egy hidrokvarcit darabnak, hogy ott is ragadtak mellette.

Mi meg a gombák varázsa alá kerültünk… Szép lassan bandukoltunk tovább a lelőhely felé.

Azért pár szép darabot követ felszedett a fiacskám, de alapvetően a gombák jobban lenyűgözték.

Kis bolyongás után megleltük az aragonitos álalakos helyet. Neki is estünk a kutatásnak, és a fiacskám talált is egy tenyérnyi darabot belőle.

Persze nem centiméteres álalakokkal, de a találat az találat.

A csapat többi része természetesen nem az általunk elmondott útvonalon, de azért elérte a lelőhelyet. Bezsákoltak pár érdekesebbnek tűnő darabot, és szedtük a sátorfánkat.

Irány a kalcedon álalakos hely. Na ez már bonyolultabb volt, de azért elértük.

Vagy legalábbis ott voltunk a környékén. A fránya köveket, azonban nem leltük meg. Pár kisebb kalcedonos kődarab… Meg a jó meredek hegyoldal. Lajos fia Lajos gondolt egy merészet és lement a patakmederbe. Ez volt a mi szerencsénk. Elhangzott a : Nagyeretekleazonnaldemármerttaláltamvalamit szó!

És az igazság oda lent volt. Valaki selejtezett, és mi meg ebből csemegéztünk pár darabot.

A lényeg a lényeg, van most már nekem is kalcedon álalakos darabból, és még szép is. Rettenetesen kevés időt sikerült megint erre a területre rászánnunk.

Plusz Gergő összebarátkozott egy vadrózsával, aki annyira ragaszkodott az én kicsi fiamhoz, hogy egy alattomos húzással kiharapott egy darabot a nadrágjából.

-1 nadrág. Persze az örömhírt nekem kellett anyával közölni.

Úton...

Ehhez a látványhoz nem lehet hozzászokni

Bandukolók egy csoportja

Itt hevertek a kalcedon álalakos darabok

Valahol itt lehet az a fránya lelőhely

2. Nap

Hollóháza – Vas- hegy

Reggeli ébredés, pocak teletömése, összepakolás, felkerekedés…

6 szó, de időben… :)

Kisebb eltévelyedés után a tervezett parkolóhelyet ott találtuk, ahol az mondva vagyon.

Felmálházás után irány a grófi út. Az erdészház megvan! Jóóó! Nagyon jóóóó!

Az idő csodás, pont túrázáshoz való.

Tényleg az időjárás felelős beírhat egy kicsi piros pontocskát!

Lajos fiai nem bírtak a vérükkel, és egyből belevetették magukat a patakmederbe. A fiacskám pedig ott folytatta, ahol előző nap befejezte:

Goooooooommmbbbba, nézd apabencelajosandipeti goooooommbaaa!

Én meg próbáltam a lelőhely felé terelgetni a népet.

Kanyar után jobbra fel a hátsó hegy a Vas-hegy.

Így is tettünk. Át a susnyáson, bele a dzsumbujba, fel a gerincre…

Horpák sehol! Hmmm. Mindenki más irányból jött fel, de senki sem talált friss kapirgálós nyomot. Ráutaló magatartás mindenütt volt, mert kalcedonos kövek hevertek szerte szét.

De nem mondható szépeknek, amit ott találtunk.

Meguntuk a bóklászást, lelőhely keresése feladva.

Egy kis vita, melyik végén menjünk le a gerincről. Én balra, az ikrek szerint jobbra.

Demokrácia lévén jobbra le az ösvényen lett a választás…

Itt jegyzem meg, ha balra mentünk volna 85% esélyen rábukkanunk a horpákra. :)

Így utólag okos az ember…

A gerincről lefelé menet kaptam egy hívást, a titkos segítőnk érdeklődött a lelőhely, találat felől.

Miután vázoltam a küldetésünk kudarcát, halhatóvá vált csalódása, mérgelődése…

- Nos, igen a világon mindenki megtalálta volna kivéve…

- Ezek notáriusan semmit sem találnak meg… Soha…

- Minek töröm magam, hogy segítsek???

- Ezek egy hegynyi aranytömb mellett is elmennének úgy, hogy észre sem veszik – gondolhatta

Háhá!!! Kicsit elkenődve a beszélgetés után leértünk egy völgybe. Itt szerte-szanaszét hevertek a sziklák mindenhol… Kis kopácsolás és Péteréék meglelték az első hematit gömbös kalcedonos kövecskét! Ez igen szép… Ők nem tudták, de én ezért jöttem ide!

Bóklászás, gyűjtögetéssel telt a következő órácska. Gyönyörű zöld kalcedonok, igaz töröttek, mert a törmelékben voltak, de azért pofásak is akadtak közöttük.

Gergő fiamnak itt nem volt kedve gyűjteni, közölte ezek a kövek számára érdektelenek.

Bezzeg a gombák! Na, azok érdekesek voltak! :)

Ha ez itt a törmelék, felmerült a kérdés, honnan érkezhetett ide?

Feljebb megtaláltuk a választ egy kis szurdok személyében.

Valószínűleg az esővíz innen hordhatta le magával a völgybe a törmeléket.

Kis felderítés után feljebb kúszva a szurdokban a lenti völgyben levő anyagot találtuk mindenütt. Pár szépséget itt is begyűjtöttünk, aztán visszaereszkedtünk, mert a csapat egyik fele élén a legkisebbel már visszatért a parkolóba.

Gyors válogatás, pakolás, lecuccolás…

Hány keze van egy embernek általában? Kettő? Akkor hogy a fenébe vigyem le azt, meg azt, meg amazt is??? A francba, valamit ott kell hagynom? Szerencsémre Rita megsajnált és az egyik 600 kg-os kövemet szó nélkül lecipelte a parkolóig. Köszönet érte.

Ez volt a Vas-hegy… Vissza kell, hogy térjek ide, több okból kifolyólag.

Amit felfedeztünk, át kellene még nézni, meg nem utolsó sorban illene már végre megtalálni az „igazi lelőhelyet” is.

A parkolóban fél óra szieszta következett, mindenki csökkentett a hátizsák élelmiszerkészletén, és kicsit pihentünk.

Mivel a csapatnak feldobtam, hogy a következő kocsmánál vendégeim egy kávéra, ismét nekem kellett vezetnem a csapatot. Az első korcsma ahol megálltam, hétlakattal volt lezárva, de következőnél más sikerünk volt. Sőt. Itt volt a Hollóházi porcelán kis mintaboltja is, éppen nyitva még. Gyorsan vettünk anyának egy kis apróságot, majd irány a kávé…

A kis kitérőm a boltba azt eredményezte, hogy lecsúsztam a csapat meghívásáról, mert Péter már beelőzött. Így jártam, de a kávé ránk is fért, meg jól is esett…Köszönjük!
Irány a következő lelőhely.

Grófi út kezdete

Ugyanaz csak itt már forgalom is van rajta

Pakolászás

Gabi felhozza hátán apát a hegyre

xy2

Szurdok bejárata

Vivát bányászok

Az expedíció jeles tagjai

Pihenőidőben... Csak hogy ki ne essenek a gyakorlatból

valahol a hegygerincen

Gabika elfáradt a nagy cipekedésben :)

Kéked – patakmeder.

Lajos jelölte ki ezt a lelőhelyet, lévén, ez igazi vadregényes hely, ahol bármi előfordulhat.

A titkos segítő szerint, ő ott nem sok mindent talált, de a Geománián levő képek alapján Polgár Laci találatai ennek ellent mondanak.

Próbáljuk meg, időből kitelik!

Konvojban szeltük a kanyarokat. Megálltam az XYZ bejáratánál, mert én erre a helyre gondoltam böngészni. Kis tanácskozás az út mellett, és úgy döntöttünk lejjebb ereszkedünk még.

Lajos és fiai addig bevették magukat a patakmederbe. Én is követtem őket, de sok mindent nem találtam ott lent. Ejej, ez nem jó így.

Még egy hely feladva. De nem...
Kézen fogtam a fiam, és megbeszéltük, hogy felmászunk, hátha szerencsénk lesz. Menet közben találtam két szép kalcedonos követ.

Kicsit bóklásztunk, majd visszatértünk az útra. Nagy lelkesen mutogattuk Péteréknek a találatot, akik azon mód bele is vetették maguk a hegyoldalnak.

Ez idő tájt Lajos is kikászálódott a patakmederből pár vasas követ szorongatva.

Ekkor kiabálás törte meg a völgy csendjét. Péterék érdekeset találtak, és bőszen invitáltak minket is a meredek hegyoldal megmászására.

Engedtünk a csábításnak. És tényleg érdekes volt, habár ma sem tudom igazából mit is találtak.

Kicsit olyan obszidiános valamiszerűség…Vagy opál, de majd ezt valaki pontosítja nekem.

Egyet azért én is eltettem a zsákomba, majd a közeli sziklához mentem.

És igen itt találtam a legérdekesebb dolgokat…

Bandi segített kibányászkodni a szépségeket, amiért köszönet illeti! A többiek, hogy hol voltak??? Passz.

Haza fele még volt egy órácskánk, így egy gyors kutakodásra, szétnézésre beugrottunk a Gordon-bércre pótolandó a szerencsegolyó készletet. :)

Az odvas fát ismét meg kellett látogatnunk

Vacsora, majd utána gyorsan megmostam a friss találatokat. Majd kirakosgattam.

Arra számítottam, más is így fog tenni, de nem így lett… Sőt!

Megígértem magamnak, hogy a túra eme részét nem írom meg, habár megtehetném, mert nagyon kikívánkozik belőlem…

Amikor az utolsó nap hazafelé vezettem, már azon törtem a fejem, mit és hogyan fogok ebben a blog bejegyzésben megírni. Aztán történt valami…

A rádió elkezdett játszani egy számot, és erre én elvigyorodtam.

Felesleges rágódnom rajta, nem fog semmi sem változni… Ez van! :)

Egyébként meg:

VÁGJÁL LYUKAT A KÁDBA...

Egy biztos, a következő napokra rányomta bélyegét az esti sőt…

3 nap.

Az első Őszi PIKNIK

Kissé tanácstalan voltam hova is lesz a menet, de a végén a Telki-bánya melletti Rózsa-hegy lett megjelölve. Volt egy reggeli séta, amin én és fiam testületileg távol maradt, lévén a kocsiban a káosz erői már-már diadalmaskodni látszottak. A rend jeles képviselője (ÉN) nem hagyhattam ezt annyiban. Becsomagolgattam a köveket, és kicsit rendet is raktam Suzyban.

A nap fénypontja is ekkor volt. Egy bátor kis felfedező körbejárta a világot, de legfőképp a faházak környékét és meglepő dolgokat tapasztalt!

Meglelte a mítoszok, legendák, és nem utolsó sorban, a mesekönyv illusztrációkban oly nélkülözhetetlent, a pótolhatatlan gyönyörűséget:

A Légyölő galócát!

Legalább akkora örömet jelentett ez pór alföldi szemünknek, mintha legalábbis egy 30 centiméteres ametiszt geodát találtunk volna… Fényképek tucatjai örökítették meg a felfedezést követő csendéletet.

Nem bírtam ki, hogy ebbe a bejegyzésbe bele ne tegyem

Mivel ultra kényelmesen indult a reggel, így volt vagy 11 óra mire elindultunk.

Az idő ismét velünk volt, verőfényes napsütés a Zemplén gyönyörű tájain… Töltődtünk, a napfénnyel, a látvánnyal, a friss levegővel…

Parkolás után nekilódultunk. Az útvonal ugyan ott vezetett, ahol az első Gyűjtőtúránk idején. És nem hittem a szememnek! A csapat nekiállt az útbevágásban a cm-es kis hegyikristályok után kutakodni… Na, ne… Ezt ugye nem gondoljátok komolyan?

Tegnapi nap a gordon bércen 1 m2 területen maroknyi ilyen kvarckristályt lehet volna találni.

Persze a nagyra mindig megvan az esély… Na, de ez akkor is egy törmelék zóna… És, hol van még a hegy???

Én ezt nem tudom felfogni, lehet én vagyok vaskalapos. Vagy inkább fafejű?

Mindegy a csapat egyik fele nekilódult, míg a másik fele az autóktól 122,3 méterre levő útbevágást böngészte…

Ha már így is olyan szuper az idő, és elvagyunk, mint maci a málnásban, magam mellé csaptam kicsiny fiamat, és eltöltöttünk együtt egy pár szuper órácskát.

Kicsit ugyan mérges volt, mert ő Bence nyomában akart maradni (mint, ahogy azt minden nap tette egyébként), de aztán meggyőztem.

Egy finom erdei piknik, kicsi böngészés, nagy beszélgetések az erdőben, majd szép lassan utolértük az elől lévőket.

És kezdetét vette a Ruzsa-réti piknik. Ugyanis itt próbáltuk bevárni a csapat lemaradt részét.

Ücsörögtünk, beszélgettünk, ettünk… Piknikeztünk...

Gergő és Bence időközben nekifogott egy ház építésének az úton. A Gombáknak építettek várat, hogy ne ázzanak meg, és legyen saját házuk… J

Órányi helyben toporgás után, már nem bírva a vérünkkel, Péterrel megindítottuk a jelen lévő csapatot a hegynek.

El sem hiszem! Elértük a Rózsa hegyet. Dobpergés és tűzijáték fogadott minket!

Hawai lányok osztogatták a sziromnyakláncot…

Na, de legalább itt már izgalmasabb volt az eredi utak, az erdőben levő sziklák átböngészése.

Pár kvarcfészek, egy-két szebbnek mondható kisebb hegyikristályt sikerült bezsákolni.

Túlzásba nem vittem, mert nem volt semmivel sem extrább, mint a korábban a Gordon-bércen gyűjtött „lakóházak”.

Viszont ami izgalmas volt, találtam egy igazán szépnek mondható fekete Obszidiánt.

Azóta Geri gyűjteményét díszíti!

Az úton visszafelé bandulokva a csapat leszakadt tagjaival találkoztam, akik megleltek pár „kutató gödröt”.

A legérdekesebb az volt, amikor felbukkant egy túrázó csapat, kis gombász kosárkával.

Gombát ugyan nem láttam náluk, de kedvet kaptak az ásványvadászathoz.

Az egész család bevetette magát az egyik gödörbe, és bőszen gyűjtögették a kristályos köveket.

Egyikük egy ~ 10 kg tömböt cipelt oda hozzám, amin különböző méretű fennőtt kristályfészkek voltak.

Megkért ugyan csapjam már le róla a felesleget.

Neki is estem, de előtte már ilyen típusú követ én is próbáltam „faragni”, sikertelenül.

Azt is hozzá teszem, hogy kétszer olyat ráküldtem a kezemre (a vésőt szerettem volna, amin még gumivédő is volt!), hogy azonnal könnyek tolultak a szembe. Naná, hogy 2x ugyanoda…

Visszatérve a bérvéséshez 2-3 percnyi püfölés után szégyen ide-szégyen oda feladtam a harcot…

Erre a kiscsajszi a sziklát nekiküldte egy lent heverő másiknak, és a megfelelő helyen egyből a megfelelő méretűre redukálódott a kő… Bah…

Picit bogarásztunk, majd véglegesen az autók felé vettük az irányt.

A parkolóban elrendeltünk egy „családi szabadprogram programot” minden résztvevőnek.

Volt, aki a Telkibányai ásványboltba ment (ha már nem akadt semmi sem a környéken L), volt, aki a Füzéri várat nézte meg…
Én a fiamnak más programot szerveztem.

Indulás előtti pillanatok

két kis mezei bóklász

Piknik zóna

Rózsa hegy

Ő okosabb volt - nem fogja a vésőt

Egy horpa

Nagy – Király hegy

Volt még egy órácskánk sötétedésig, gyorsan leértem a királykúti parkolóig.

Felpakoltunk, de most csak minimális felszerelést aggattunk magunkra, de a túrabotot ezúttal nem hagytuk a kocsiban! Geri nagyon boldog volt, hogy vihette magával a kis túrabotját!

Azért gondoltam erre a helyre, mert itt még nem is jártunk, és emlékeim szerint valahol már olvastam erről a helyről. Ha jól rémlik, itt is sárkánytojásokat lehet találni csak talán nagyobbak, mint Gordonbérciek… Mindenkép meg kell látogatnunk…

Amit viszont bizton tudtam, hogy a kalapálás szigorúan tilos, mivel védett terület.

Megnéztük a jégbarlang környékét, hátha előkerül a tavalyi szalamandra, de nem…

Ezt követően nekilódultunk a hegynek.

Kis vékonyka szerpentin vezetett az igencsak meredek hegy oldalában.

Az utat folyamatosan kidőlt fenyőfák szegélyezték, és természetes, mint eleddig mindenhol egy nagy rakat gomba… De a legjobb nem is ez volt, hanem a pihe-puha méregzöld mohaszőnyeg mindenhol… Nagyon csábító volt…

Aztán letértünk az útról és igen elcseréltük a járt utat a járatlanra.

Irány a hegyoldal.

Mindenfelé kidőlt fák, és a sok-sok szikla.

Ez is a Gordonbérci anyaghoz hasonlatos, apró kristályok, geodák, lakóházak…

Találtam pár darab sárkánytojást is, de ezek csak amolyan apróságok voltak.

Begyűjtöttem pár szebb példányt, hogy vigyek belőle a többieknek, haza már nem akartam cipelni egyet sem.

Na persze, ha egy Monszta kristályos vmit találtam volna, azt tuti nem hagyom ott!

De nem találtam… Helyette nagyon-nagyon jót bóklásztunk, beszélgettünk, gombásztunk Gerivel. Kár hogy olyan gyorsan sötétedett. Otthagytuk ezt a szép helyet, és visszaindultunk a szállásra.

Hogy teljes legyen a napunk, a szállásunkra érkezéskor derült ki, hogy a faház kulcsa a Várostromló csapatnál maradt… Na, fuccs a fürdésnek, és pakolásnak.

Persze Pótkulcs!!! Mint olyan nem létezett… Micsoda luxus!

Becsücsültünk a kocsiba, és ott vártuk meg a csapat megérkeztét.

Én is hátra ültem Gergő mellé, aki miután becsuktam az ajtót, hangosan felnevetett.

- Na, most meg neked ugyan mi tetszik ennyire? – kérdeztem

- APA! Próbáld csak meg kinyitni az ajtót!!! He-he-he!!!.

És basszus tényleg…Gyerekzár… Még jó, hogy az ablakot le lehet tekerni, különben kúszhattam-mászhattam volna… :)

Ehhez a naphoz még hozzá tartozik, hogy a vacsorára rendelt palacsintát mindjárt másnap reggel meg is kaptuk a reggeli mellé…

Sokan forszírozták a szállást, de az ár-érték arányba szerintem simán belefért. Sőt!

A vándor

Na én itt alszom...

Haza felé

Még elmentünk egy helyre, ill. mentünk volna.
Soha nem használtam GPS-t, de most mégis.
Apám, olyan helyen jártam, hogy azt hittem leesek a föld szélén (gyk. világvége)
Ez a csodamasina bevitt volna egy zsákfaluba, majd onnan nem is tudom, talán a szántás melletti földúton vitt volna tovább? Gyanús lett egy idő után, és előkaptam a papír alapú térképet... Mélységes döbbenet ült ki az arcomra! :):):) Ha nem hallgatok a masinára, és az útról letérés helyett tovább mentem volna 5 km-t, akkor...
A visszavonulásnál döntöttem, Kb. 50 percet ökörködtünk el...
Szidtam is mint a bokrot, Geri meg csak rötyörgött a hátsó ülésen.
Megleltük a célhelyet, el is ballagtunk oda, de sok időt vesztettünk és mivel rettenetesen fújt a szél, ezért csak körbenézésre, meg pár fotóra tellett.

Jó volt hazaérkezni, de lényünk egy kis része a Zemplénben maradt...

Ezért hát visszamegyünk!!!! Hamarosan...