Nimbosratus Blogja

Valahol a nagyon távoli galaxisban, egyszer csak valamikor a múlt egy időfolyamán…

Alig vártam, hogy végre megjelenjen a MAMIT weboldalán a 2013 évi táborok információi.

Az kapásból szemet szúrt, hogy az egyik túrát Romániába tervezik.

Hm… Elő a Google-val, hol is van a helyszín?

Micsoda???? 3 órányira van csak tőlünk…

És elindult valami, a bogár csak perceget a fejemben…

Egyedül nem mehetek, azt én nem vállalnám be.

Család? A pici még túl pici, Gergő ? – hm ő is picurka még ehhez…

/Persze neki más volt a véleménye, a menetelről és a picurságról is./

Akkor kivel is? Naná, hogy Lajos lett a kiszemelt célpont…

Először begyűjtöttem a család hozzájárulását.

Megkaptam, de persze ennek ára volt/van! :)

Következett Lajos megpuhítása… Hi-hi-hi, sokat nem kellett dolgoznom rajta…

Július 27. Szombat

Utazás

A találka 12:00-ra volt megbeszélve Boksánbánya – helyszínen a szálláson…

Ami információt begyűjtöttem Románia kapcsán, hogy ARAD, TEMESVÁR városokat lehetőség szerint kerüljem el /mindenki ezt tanácsolta/.

Google a barátunk.

Napokig nézegettem , és kihasználtam a kis sárga ember nyújtotta új lehetőséget és virtuálisan bejártam az útvonalat. A térkép szerint az Arad – Temesvárt elkerülő A1 autópályán autók is jártak… Remélem mi is fogunk… Lajos szerint még nem Műxik, de én nagyon bíztam benne.

Körbe néztem az utak állapotát illetően, és meglepően sok új úttal találkoztam. Bíztató...

Csomagolás, indulás Komlósra, felvenni Lajost.

Gyors bepakolás, majd irány Battonya a határátkelő. Ez gyorsan megvolt. A határ túl oldalán még várt ránk egy feladat, mégpedig az útadó és a LEI beszerzése.

Mindkettőt a benzinkúton ejtettük meg.

Akkor irány Boksánbánya.

Gyorsan az autópályán találtuk magunkat, és mindkét nagyvárost sikeresen el is kerültük!

Majd a hatos főút következett, és onnan egy kisebb úton Búzásnak fordultunk.

Az út kiváló volt, csak a vasúti átkelőkkel, hidakkal kellett óvatosan bánni.

Aztán jött a fekete leves. Elértük Temes megye határát, és itt az útminőség gyorsan megváltozott. Kátyú hál istennek nem volt, csak azok hepe-hupás nyomai.

De ezen is túl jutottunk, és tizenegy óra után kicsivel már a szállás parkolójában voltunk.

Elsőként. Lassan-lassan az akkor még ismeretlen gyűjtőtársak is befutottak.

Kb. 2 órára össze is verbuválódott a csapat.

Vaskő - Paulus bánya

Akkor induljon a tábor. Alig vártuk, hogy belevethessük magunkat. A hegyek már itt vannak, „idejöttek”, már csak a kincsvadászat van hátra.

A falu Boksánbányától kb. 10 percnyi autókázásra volt csupán. Pár perces túrázást követően értük el a bányát. Az úton magnetit kavicsok hevertek, mindaddig, míg valamely gyűjtőzsákba bele nem vándoroltak. Rövid ismertetőt követően a sziklák közé vetettük magunkat. Magnetit, volt aki fenn nőt kristályt is talált belőle, és Kalciton kívül nem igen volt más fellelhető. A kötelező darabok begyűjtése után irány a következő helyszín.

A beharangozott 15 percből végül is lett vagy 2 óra hossza kutakodás. Hiába a kezdeti lelkesedés érthető a sok ásványra kiéhezett gyűjtőknél.

Vaskő - Terezia bánya meddőhányó

A falu másik szélén található meddőhányó nem volt valami nagy durranás, így utólag.

Nagyon be volt nőve a susnyással. Norbi talált itt emlékeim szerint szép gránátokat egyedül, számottevő találat nem volt.

Szállásra visszatérve, a felfrissülést követően megindult az ismerkedés. Előkerültek a hazai flaskák, jóféle hazai anyaggal. Ezt egy kis Bergenbier követte, mint helyi SER ital.

Ursus kívánalmainktól eltérően nem volt fellelhető a szálláson.

A kommunikációs problémák itt kezdődtek igazán a helyi pincérhölgy és a mi közöttünk.

Mi egy nyelvet beszéltük igazán jól, a magyart, de ő azt nem értette. Ő a románnal volt hasonlókép, de azt meg mi nem értettük. Maradt az angol. A vége az lett, hogy rám hagyatkoztak a többiek, megérteni jól megértettem amit mondott, vagy kérdezett, de a válasz részemről nagyon nyögvenyelős volt. Odadobáltam a szavakat amik eszembe jutottak, és meglepetésemre megértett mindent. A tábor végéig ebben maradtunk, és sok vacsorát, SERT kellett kikérnem… :)

A napi zsákmány elég gyenge volt. Csak remélni tudtuk, hogy a következő napok már jobban adják.

Július 28. Vasárnap

Viszonylag korán ébredt a hálókörletünk, és ami szembe ötlött azonnal, hogy mindenki szenvedett a napindító „hol a kávém, de azonnal” szindrómától.

Nem volt mit tenni, orvosolni kellett a problémát.

Azt nem mondhatom, hogy zökkenőmentesen mentek a dolgok, a nyelvi problémákat is orvosolni kellett, és a végén még a reggeli is előkerült.

Pakolászás, felmálházást követően el is indult a csapat mindjárt 9 órakor :)

Vaskő, Julianna bánya

Az egyik legizgalmasabb, legjobb helyszín volt a tábor ideje alatt.

Az oda út önmagában is hordozott izgalmakat a szerpentinek és a hegyi utak által.

A legjobb az volt, amikor lepillantottam a mellettem levő völgybe, - miközben az út szélén lavíroztam, kikerülve a nagyobb sziklákat -, és nem láttam az alját… Khm.. kicsit nagyon gyorsan beljebb kormányoztam.

Előfordult, hogy az alacsonyabb fekvésű autók kicsit felfeküdtek az úton levő sziklákra… Na, de nem a Suzy! :)

A megfelelő parkolóhely elfoglalását követően a csapat belevette magát a susnyásba.

Találtunk egy kis Tremolitos tömböt, aminek kifejtésének azonnal neki is feküdt a csapat.

A vezetőink intésére lassan (tényleg lassan) tovább indultunk. Ők kb. 5 perc alatt eltűntek az éterből, kis nyomásgyakorlás után azért hagytak hátra pár használható nyomot.

A külszíni fejtés megtalálásában sokat segített a terepi GPS alkalmazása, aminek a végeredménye a Julianna bánya elérése.

Itt rövid eligazítás után, hangos kalapálás törte meg az erdő csendjét.

Én gyorsan belevetettem magam a bánya egyik lejtőjének. Kedvenc napocskánk ekkor már ereje teljében nyomta ránk csillagközi anyagait (r.hadt meleg lett), és a lejtőn való feljutást kellő képen meg is nehezítette.

Végig trappoltam a meredek hegyoldalt, de igazándiból semmi épkézláb ásványnak betetsző tárgyat nem találtam. Tovább oldalazgatva, sokszor elég meredek szituációkban részesülve, elértem egy elég jónak tűnő törmelékes völgyet.

A legelső és legjobb előnye, hogy itt voltak árnyat adó fák is, másodsorban itt a nagyobb törmelék is több találatot sejtetett…

A vízkészletem rohamosan fogyott, a zsákmány viszont nemigen szaporodott…

Aztán Lajos is a törmelék lejtő felé vette az irányt, így legalább nem magányosan dolgozgattam. Meg is lett az eredménye. Ráleltünk egy szép gránátos tömbre.

A legnagyobb gondunk, a hogyan fogjunk hozzá úgy széttörni, hogy maradjon is rajta épkézláb gránát. Ezen el is dolgozgattunk vagy egy órácskát, mire tenyérnyi formátumra nem bontottuk a tömböt. Meg kell mondjam, sikerült jó pár szemre való darabot kifaragnunk belőle. És a nap végén Gábor a vezetőnk is rá akadt az általunk már meddőnek titulált tömb maradványaira, és mély megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy Ő még azért kivarázsolt belőle jó pár szemre való darabot is! Nem tudom, hogy csinálta, de a végeredmény őt igazolta!:)

Ezt követően a többiek által szétbombázott maradvány anyag közül kiszemeltem pár Galenit-szfalerit –es anyagot, ami begyűjtésre került. Ekkor ért a krach… elfogyott a magammal hozott 3 liter víz… Gyorsan megettem még egy almát, amivel még egy fél órát ki tudtam húzni…

Aztán nyűgös lettem. Egyre nyűgösebb. Fáradt voltam és szomjas is… de nagyon.

Kínomban lementem a bánya egyik völgyébe. A gyűjtőszenvedély eluralkodott, és tovább hajtott. Fél úton jártam, amikor a hátam felöl hideg levegő áramlását éreztem. A szél nem fújt, de mégis éreztem a levegő áramlását. Hideg és jól eső volt.

Ekkor ért a felismerés. Valószínűleg a bánya egyik beomlott része felett sétálgatok. Legalábbis lelki szeme előtt ez látszott körvonalazódni. Lent lehetett a bejárat és az egész völgy tulajdonképpen az omlás maga. A felismerést követően gyorsan kisasszéztam onnan…

Egyszer csak csend lett. Döbbentem néztem körül, valami nem stimmel.

Miért van itt ekkora csend? Eleddig fel sem tűnt, csak most, hogy Józsi elment felderíteni egy bányabejáratot, és ekkor jött a nagy csend.

Ugyanis addig folyamatosan az ő dörmögő hangját lehetett hallani, a kalapácsok fehérzaja mellett… :)

Időközben Lajos is előkerült egy kb. 3-4 centiméteres kvarckristállyal. Mégis rá lelet a bánya kvarcos részére.

Ismét erőt vett rajtam a szomjúság, és a nálam lévő citromra fanyalodtam. Aki ismer (család) az tudja, hogy ilyet meg nem tennék magamtól… És most mégis…

Aztán elpattant a húr… Melegem, s elegem lett az egészből. Összepakoltam és Lajossal visszaballagtunk az autóhoz, ahol reményteli, komoly vízkészletek vártak minket. A visszafelé vezető út azonban – kezünkben a súlyosan sok zsákmánnyal – keservesnek és hosszúnak mutatkozott. Pedig mint utólag kiderült, volt olyan „fanatikus” is, aki 2x tette meg oda-vissza az utat, mert a „hazai gyűjtőtársaknak” is vinni kellett valamit. Az meg ugye már mennyiség…

A csapat másik, kisebb része is visszatért, és közösen úgy döntöttünk, nekünk mára ez bőven elég volt.

Útközben megálltunk a Vaskő faluban található forrásnál. A gyűjtő kollegák előző nap már letesztelték a vizet, és mivel még mindig ott álltak mellettünk, gondoltuk, ez nekünk is jó lehet. Összeszedtem minden üres palackot, és gyorsan sorba álltunk a forrásnál.

Egy helyi jóember pont akkor gondolta meg, hogy a házi vízkészleteket feltölti. Kb. 10-15 5 literes flakont töltött meg, a hegyoldalból kicsurgó vízzel… Még 7-8 darab üres flakon volt legalább nála, mikoron is sorba álltunk. De kivártuk… Csak azért is…Nagysokára…

Vízkészlet feltöltve, irány a szállás. Itt egy gyors frissítő fürdőzést követően rátértünk az este eltöltésére.

Vacsora a szokásos nyelvi problémák leküzdésével indult, majd a tikkadást ellensúlyozandó némi SER nedű magunkhoz vételével, és hazai anyag bevitelével folytattuk az estét. A társaság nagyon jó volt, és mint Lajos kollegámmal közösen megállapítottuk, igen is nagyon jól éreztük magunkat.

A napi zsákmányt tekintve az egyik legjobban sikerült nap volt ez.

Július 29. Hétfő

Valami dög összemarta a vállamat reggelre… Nem tudom mi, vagy ki volt az, de szakadjon hatszáz fele, mert pont ott mart össze, ahol a hátizsák pántja érintkezik a vállammal, nem arrébb, pont ott… /még egy héttel később is ott volt az marásnak csúf nyoma/

Lajos keresett valamit… kb. egy órán keresztül. Hajnalban…
Nem tudom mit, de végül csak nem restelltem rákérdezni:

- Lajos, megtaláltad, vagy segítsek megkeresni? Egyébként jó reggelt. -

Szegény majd belepirult, és egyébként utólag én is elszégyelltem magam, hogy megint ilyen nyers voltam, de akkor ott nem bírtam tovább, kikivánkozott…:)

Őltöz, Kávé, Reggeli sorrendet követően, felmálházás, és indulás a hosszú útra.

Kicsit paráztam, mert nálam a vezetés nem egyszerű dolog… Át egy román nagyvároson hajaj…

Az első gondot a tankolás okozta. Célunk egy MOL kút volt, na de a kereszteződés ahol a kút volt, az nem semmi volt. Kb., mint mikor a jobb füledet a bal karoddal vakarod meg, na pont úgy jutottunk oda…

A tankolás is mókás volt. Lajos céges MOL kártyával fizetett, aminek az lett az eredménye, hogy szegény kutas azt gondolta, itt az ellenőrzés… Még a MOL pontokkal utána is futott, mert elfelejtette odaadni. Jót derültünk szegényen…

Az út további fele is kalandos volt, főként az én alföldi pusztához szokott vezetésemnek. /Szerpentin hegyek/. A táj szép volt - legalábbis Lajos szerint - mert én annyira vezettem, hogy nagyon. Amin igazán jót derültünk, az a felfedezés volt, hogy egyes falvakban hol is vezetik el a gázgerinc vezetékeket…

Úgy sem találjátok ki!

A ház falán a tető alatt 30 centire. Ilyet én még nem pipáltam. 2” vagy 4” tök mindegy, az is a falon ment…

A csúcs az volt, amikor egy gyönyörű kovácsoltvas kaput került körbe a gázvezeték…

Szörnyű, és egyben mókás is volt…

Márga - Talk bánya –

Avagy hogyan találjunk 50 ˙C-ban mirelitet…

Parkolás, leárnyékolási kísérletek (nem sok értelme volt így utólag, mert a nap megtalálta a módját, hogy a kocsit felforralja…), kaptatás felfelé a bányaúton, át a gerincen.

Ahogy Lajos mondogatta:

- Ma is kiengedett a föld fagyja… -

És igen a Talk bánya hozta amit gondoltunk. Bányaudvar = zéró árnyék.

A cél itt a Pirit 1-2 cm megjelenési formájának fellelése.

A találat 0,5-1 cm kockák lettek. Végig böngésztem az utat a sziklákat, kalapálgattam, vésegettem, igaz kitartónak nem nevezhettem magamat, mert naprendszerünk fényessége ismét megtisztelt szüntelen érkező sugaraival.

Háhá, de most több víz volt nálam is! Meg volt a pirit, megvolt a barit is (lehet nem az, hanem magnezit, de az előbbi maradt meg bennem), és egy idő után melegem is lett.

Találtunk még szétmállott kőzetből kipotyogó pirit kockákat is, (amelyeket végül úgy el tettem, hogy a mai napig sem kerültek elő), de a hőség végül is megtette magáét, és kizavart a bányaudvarból.

Magányosan baktattam lefelé, mikor is a parkolóban hűsölő „kollegák” nyíltan kinevettek, mondván ők Tanár úr által felfedezett 4 perces rövid úton jutottak le, amíg én 20 percig vonszoltam magam lefelé, miközben ordenáré módón sütött reám a nap.

Nem repdestem az örömtől mit ne mondjak. A Blama, meg a túrázás miatt sem. :)

A csapat ifjabb, kalandvágyó része még jó sokáig csépelte a sziklákat, aminek meg is lett az eredménye.

És ekkor Gábor jött a rövid úton fülig érő szájjal, mondván Mineritet találtak…

Én gonosz módon megjegyeztem, hogy – Mirelitet hamarább is megtalálhatták volna, biztos sokunknak jól esett volna az 50 °C-ban – ezen jót nevettünk, kivéve Gábort, aki azonnal kijavított, hogy nem mirelit…

Szegény nem értette, nem érthette a viccnek szánt monológomat…

/Amiről ők nem tudnak, hogy előtte mi idelent jól kibeszéltük őket, hogy biztosan megint találnak valami mütymürütty semmit, ami húdenagyonjó…/ és tessék itt ez a mirelit.

(bocs Gabi :))

Vár – patak meder –

Érdekes falu, érdekes utak. Az emberek kint ücsörögtek, amikor 5 magyar kocsi végig száguldott az ő nagyon poros, kátyús főútjukon. Töretlenül nyeldekelték az általunk keltett porfelhőt, de tántoríthatatlanok voltak, és nem tágítottak. Mit nekik a por…

Parkolás a mezőn, felmálházás, és igen végre előkerült a szérke is (mosó tál)

Lajossal gyorsan Vitéz úr köré telepedtünk, aki hozzáfogott az első próbamosáshoz.

Mi a technikát néztük, és lassan mi is megpróbálkoztunk vele.

A magnetiten kívül azonban nem maradt a tálban semmi. Nem volt csillogás…

Még pár helyen próbálkoztam, aztán az ifjabb kollegáknak átadtam a tálat, hagy próbálja ki más is. Lajos fellelt pár csillogó sárga szemcsét, de vagylagos, hogy arany volt-e.

Feljebb a patakmederben találtam sok-sok szitakötő szerű jószágot, akik színpompás táncot lejtettek a part menti fák körül. Az egyiket vacsora közben sikerült lefotóznom. Inkább éhesebb volt, mint ideges, mert 10 cm sem zavarta a gép.

Későbbiekben ismét Vitéz úr mellé sodort a patak, aki gránátokat mosott a patak egyik elágazásánál. Rögtönöztünk és gyorsan kifejlesztettünk egy új mosó módszert, tál nélkül.

Egy marék anyag a mederből, némi lötybölés a tenyérrel, és az ujjak között ott maradtak a fél centis vagy nagyobb gránátok. Sok követőt találtunk rövid idő alatt! :)

Lassan lefelé járt a nap, és mi ~90 kilométerre voltunk a szállástól még.

Összepakoltunk, és ismét az előző napi felállásnak megfelelően visszakocsikáztunk a szállásra. Jól besötétedett, mire visszaértünk. Bőven elég volt abból a napból, legalábbis nekem. Kivezettem magam.

Pedig még a meglepi ekkor ért minket, mert a szálláson esti buli volt megint csak, és nem volt parkoló hely. Mire aztán a lenti kanyarban leparkolgattam, természetesen lett.

Gyors késő esti vacsora a szokásos nyelvi procedúrákkal fűszerezve, majd az esti elmaradhatatlan SER italozás következett, ki meddig bírta…

Összefoglalva a napot, pár szép pirit, pár gránát, sok vezetés, nem nagy zsákmány, de kirándulásnak megtette…

Július 30. Kedd

Beborult. A reggelit követően pedig már dörgött is az ég.

Ettől függetlenül felkészültünk, bepakolgattunk…

Én is kutakodtam, reméltem hoztam magammal esőkabát félét, ha mást nem is egy rohamponcsót…

De nem. Se én sem Lajos nem készültünk esőre. Öreg hiba.

Nekem szerencsém volt, mert Attilától kaptam egy kölcsön kabátot.

Útnak indultunk, de előtte meglátogattuk Bócsa egyik remekmívű épületét egy Penny bolt személyében. Itt bevásárolgattunk pár nélkülözhetetlen dolgot, majd elindult ismét a konvoj.

Dognácska - Ferdinánd-táró

Az ég leszakadt, kacskaringós szerpentinek, emelkedőkkel fűszerezve. Ismét küzdenem kellett a vezetéssel. :)

A cél előtti elágazásnál egy kis parkolás, majd megindult a menet a hegynek felfelé egy erdei úton. Kicsit gyanús volt a dolog, hogy mit is akarnak valójában, de bíztam a vezetőink helyismeretében. Aztán az erdei út elsziklásodott, és egyre csak emelkedett. Na, itt kezdtem már mérgelődni. Szegény Suzy-val úgy indultam el otthonról, hogy a jobb első toronycsapágyam meglehetősen beteg volt. Próbáltam kímélni, ahogy csak lehetett, nehogy baj legyen. Az út egyre emelkedik, kanyarog, és az eső is csak ömlik. Nem írom le milyen formátumú szavak hagytál el a számat…

Aztán a konvoj megállt. Hurrá. Gondoltam majd leparkolunk valahol.

5 autó állt egymás után egy meredek erdei úton jobbra sziklafal, balra egy igen mély völgy.

- Le van zárva a sorompó, és itt nem parkolhatunk az úton – mondta valaki elől…

Tudtam, annyira éreztem, hogy így lesz. Fordulj meg, itt ha tudsz..

Na, az én gyenge alföldi vezetői képességeimet ez a szituáció erőteljesen meghaladta.

Kulcs odaad Józsinak, ő neki ez készség szinten megy.

Köszönet érte, mert ő tényleg megfordult a kis Suzyval, nekem nem ment volna…

Szégyen nem szégyen, de nekem az sok volt.

Felmálházás, és irány a meddőhányó.

Az igazat megvallva magát a meddőhányót nem is igen háborgattuk, mert az útbevágás is meddőanyaggal volt tele. Pirit, kalkopirit, galenit, szfalerit és a beígért hedenbergit mindenhol. mindenhol. Útbevágás, árok, vízmosás mind-mind potenciális gyűjtőhelynek bizonyult. Kalapáltunk, véstünk, koptak a sziklák, potyogott a meddő…

Itt is jól feltankoltunk, majd szépen mindenki visszaszállingózott az autókhoz.

Ifjabb felderítő kollegáink ismét nem bírtak a vérükkel, és feltett szándékuk szerint is megpróbálták a táró bejáratát megkeresni.

Dognácska - Miklós-akna

Egy szép gát mellett vezetett el az erdei út, és talán ennyiből ki is merült a hely pozitívuma.

Kiderült Gábor által említett 1,5 km megint csak geológus mértékegységben mérte le, ami a gyakorlatban duplája volt! :)

A meddőhányó maga nem sok mindent adott, ezért a csapat idővel meg is unta a reménytelen kaparászást. Találtunk kígyóbőrt, és annak lehetséges gazdája is előkerült, a hölgy gyűjtőtársak legnagyobb örömére…

Én meguntam, és szépen visszaballagtam a parkolóba. Rég volt ilyen unalmas utam, valószínűleg nagyon kifáradtam már ekkora.

Korábban Tanár úr meg is jegyezte, hogy:

- Minket itt nagyon átvertek, mert ez nem ásványgyűjtő tábor, hanem egy burkolt Kondi tábor -. Egyet kellett, hogy értsünk vele. :)

Vaskő, - Ursoanea bánya meddőhányója.

Levezetésként, útban a szállás felé még Vaskőn megálltunk egy meddőhányónál.

Ha jól tudom ez az utolsó nap délelőttjére tervezett meddőhányó volt…

Átvergődve a susnyáson, egy meredek falú meddőhányónál találtuk magunkat.

Gyorsan szétszóródott a csapat, és az első 5 percben elő is került egy 2 centinél nagyobb gránát. Mindenki vérszemet kapott, és bőszen elkezdett kapirgálni. Elő-elő kerültek kisebb nagyobb példányok, kis pirit, kalcit, hendenbergit, magnetit.

Lassan esteledett, és így szépen lassan elszállingóztunk a szállásra.

Jó lenne egy ilyen meddőhányó itt Orosháza mellett, a kertek alatt… :)

A szálláson megint csak bulit rendeztek, alig-alig akadt parkoló hely.

Majd jött a következő akadály, a megrendelt ételeket nem tudták csak nagyon-nagyon késve elkészíteni (inkább nem akarták!),ellenben, felajánlották a buliból kimaradt sepciális ételt, mint alternatív opció. Töltött káposzta felé, sült hús+szósz+ főtt krumpli kombó.

Éhesek lévén a biztosra mentünk, ezt választottuk. Nem volt rossz ellenben az elfogyasztott pálinka ellenére is jól megülte a gyomrot. Volt forgolódás éjszaka…

Július 31. Szerda

Hazaindulás

Reggelit követően, lecuccoltunk, eldugdostuk a köveket, majd elbúcsúztunk, és hazafelé vettük az irányt.

Útközben megálltunk még tankolni, Búzáson meglestünk egy helyi ócskapiacot, a határ előtt még vettem a fiacskámnak egy kis ajándékot, és a beígért déli harangszóra otthon is voltam.

Nagyon jól esett hazaérni, és a családdal találkozni. Jó volt őket viszont látni.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ásványfotók nélkül nem szerettem volna közzétenni a fenti bejegyzést, de valahogy eleddig sosem sikerült időt szakítanom erre.
Rászántam magam, nem igazán jól sikerültek, meg sincsenek igazándiból tisztítva.
De azért képek! :)